Az apa és nagyapa kezében

Még fiatal házasok voltunk amikor egy alkalommal az egyik szombaton délután mondta a feleségem,hogy meghívtak bennünket egy buliba. elmentünk. A feleségemen egy selyem átlátszó blúz volt alatta egy félkosaras melltartó egy minibugyi ami szintén selyemből és teljesen lehetett látni a szőrös punciját.egy miniszoknya olyan huszonöt centi hosszú.Amikor leült teljesen felcsúszott a szoknyája és megmutatta az édes ki punciját ami pár év múltán már teljesen szét baszták a különböző férfiak ami nekem és a nejemnek is nagyon tetszett. Nyolc pár volt ott a legtöbb mind asszony akik a nejemnek a barátnői és volt még ott a vendéglátó házaspár férfi tagjának apja és a leány nagyapja is.

Lassan körbehozta valamelyik öregúr a piát és valamennyi asszony melleit megfogdosta amit az első pillanatban merevnek éreztem,de a feleségem szólt rám ne törődjek vele lesz ez még jobb is. Ekkor mondta el az egyik ilyen csodás bulin vesztette el a pinájának és a seggének szüzességét is és azután már ha néha eljött sose zavarta ha megdugta bárki is.,mert nagyon is jól esett neki.Reméli ez a buli is jó lesz és te is megtudsz majd az itt lévő asszonyok közül sokat megbaszni. Nem kell törődnöd azzal,hogy teleengeded a punciját,mert ez ebbe a buliba ez megengedett. Ahogy kezdett a társaság belelendülni az asszonyok egyre nyíltabbak lettek és nem zavarta őket,hogy a partnereik levetkőztették őket meztelenre sőt még tánc közben meg is baszták őket.

Közben én már más asszonyának melleit csöcsörésztem ,míg az én asszonyom a nagyapa faszán ült a seggével és az apa farkát szopta a kezével,meg huzigálta,hogy minél hamarabb elélvezzen. Amint megjelent az első löket be is kapta és leszívta az ürgét. Majd odajött és szájon csókolt, majd közölte már sikerült két adag spermát lenyelnem.Lassan mindenki megkefélt mindenkit és a nejem előszeretettel ment bárkihez aki nem akart a lenyelni a sok spermát és helyette is teleengedte a száját a zamatos gecikkel. Mindig is imádta,ha a szájába élveztek.Mikor később úgy hajnal felé csengettek és a nejem kiment meztelenül megnézni ki az két férfi jött be és rögtön kivette a farkukat és leszopta őket.

Mikor megkérdeztem ez mire volt jó mondta nekem,hogy tegnap délután az alacsonyabbik leszólított az utcán elmentem vele egy szállóba és mind a két srác megkefélt és megszoptatott aminek nagyon örültem. Kaptam egy húszast és erre megengedtem,hogy seggbe basszanak és telelőjék a seggemet is.Három órán át basztak mint a kutyák és a végén a két kutyájukat is rám engedték és azokat is leszoptam.Erre megint kaptam egy húszast.Mondtam nekik,hogy itt buli lesz és azért jöttek,hogy megint baszhatnak.Mind a két koma egy hónapig ebbe a városban fog dolgozni és amikor megkérdeztem máskor is kellek majd nektek odaadtam a telefonszámomat,hogy könnyebben elérhető legyek.Ez nekem is külön jövedelmet ad.

Lehet hogy mire elmennek én szét leszek baszva, de majd melletted kipihenem a sok rendszeres baszásokat. Ezentúl mindig azt akarom,hogy a farkukat te tedd a számba élvezéskor és te is szopd le a srácokat és szeresd meg a spermájukat. Azt akarom hogy biszex legyél. Már előre is élvezem amikor engem megbasznak és te szopod le őket. Amellett ha te is beszállsz ebbe a szórakozásba és átengedsz állandóra a srácoknak minden szopásért egy tízest kapsz és mire letelik a hónap annyira megszokod,hogy engem mindig más kefél meg,hogy inkább a spermacsapolást kívánod,mint a pinám baszását. Kurva akarok lenni.Mindig is az akartam lenni.

Feleségem ajánlata

Már régóta rágja a fülemet a nejem,hogy szeretne egyszer felhozni valakit hogy gyönyörködjek benne ahogy megbassza valaki.Évek óta baszogat ez a koma és énnekem minden aktus végén a torkomra engedi a farka tartalmát. Lassan annyira megtetszett,hogy sokszor még a nyílt utcán is leszopom a srácot. Tegnap délben amikor elmentünk ebédelni egy olyan étterembe ahol külön szobába hozták a kaját a leves után rájött a baszhatnék és miközben behozták a második fogást két pincér előtt a partnerem levette rólam a bugyit és megbasztak a két pincér elölről és hátulról,ő meg a számba élvezett el. Ma is ugyanoda mentünk és meg is mondta a pincéreknek,holnap is ide jövünk,de szeretné,ha holnapra egy néger koma is be tudna szállni a csajom kefélésébe.Ez lesz ezentúl a borravalótok.

Úgy örülnék neki ha megengednéd,hogy ma éjszakára felhozhatnám ide és előtted baszna meg és utána téged is megbaszna.Mikor megbaszott téged is leszoplak és őt is.Egyébként az éjszaka három alkalommal egymásután hat srác élvezett a számba és amikor tele lett a szám lenyeltem a srácok spermáját amit igazán élveztem. Ma egyébként a munkahelyemen ma délelőtt folyamán aki hajlandó mindenki oda jön és a számba élvezhet. Legalább ezentúl szopós kurvának hívnak majd. Remélem sokan teleürítik a számat a spermájukkal. Persze meztelenül fogom a férfiakat fogadni.hogy a ruhám tiszta maradjon.

Nejemre rájött a baszhatbék mással

Mára nász utunkon rájöttem,hogy a feleségem más férfiakkal jobban érzi magát ,mint velem.Egy erdei túrán egy néger koma megfogdosta a fenekét és a srác kezét rátette a combjára a szoknya alá.Persze mire felmentem a szobánkba már őket az ágyban találtam kefélés közben.A nejem közölte,eszméletlenül jól esett ahogy megdugott és utána a számba élvezett el.

Persze megígérte,hogy legközelebb ha ilyen lehetősége lesz szól nekem is élvezhetem ahogy benyúlnak a bugyijába.A volt lakásunk tulaja az egyik alkalommal éppen akkor ment el amikor hazaértem.Kiderült futtatni akarja a feleségem fiatal nagy farkú srácoknak.Másnap mire hazaértem már nem volt otthon mert elment a komával egy partnerhez és egész éjszaka három komával hentergett. Igaz hozott haza húsz rongyot, de mondta,hogy a hét végén elmegy ezekkel a srácokkal egy buliba és csak vasárnap este jön haza és ötven rongyoz hoz.

Mikor haza érkezett rögtön a fürdőbe ment és kiáztatta magából asrácok spermáit. Hát ki volt szíva a teste mindenütt.később amikor behívott hogy mossam meg a hátát,majd leszopott és lenyelte a spermámat közölte,hogy ezentúl sok hétvégét tölt ezekkel a srácokkal,mert ezek jól megbasszák és sokat fizetnek .Elmondta,hogy négyen voltak akik baszták. Az egyik hanyatt feküdt és ő ráfordult a komára aki a pináját baszta a másik a hasára fordulva baszta a seggét a harmadik akinek a farka 32 centi hosszú a lábánál állt és a pináját baszva tágította azt a negyedik meg szoptatta. A szombati délutánt és az estét felváltva mindenki a szájába élvezettel.

Ezeket a srácokat egyáltalán nem zavarta,hogy a melleim lógnak.Most,hogy összejött 250 e.rongy kimehetnénk németbe vennék pár szexi bugyit és áttetsző ruhákat. Valahol a határ közelében keres egy panziót ahol meg tudunk szállni és másnap onnan indulunk tovább.Úgy is lett. Mikor megérkeztünk ő lezuhanyozott,majd elmentünk fagylaltozni és közben felszedett két komát akik míg ő nyalta a fagylaltot vagy a seggét simogatták vagy a melleit.Közben egy parkban leültünk és elkezdett csókolózni és a két koma a kezükkel bebarangolták a combjait a pináját,mert lehúzták a bugyiját és bele ült mindkét faszra is.

Később elakart menni táncolni,de a két koma mondta,hogy a panzióba mindig van táncvacsora közben és ott kényelmesebb vacsora után felmenni a szobába és dugni egyet. Igazatok van.Így aztán a két koma maguk közzé vették a nejemet és vígan simogatták és a nejem gátlástalanul hagyta és élvezte ahogy játszanak a melleivel és mutogatják másoknak is.Alig értünk be a panzióba a két koma már elkezdte baszni a nejem seggét és a pináját,miközben és levetkőztettem,majd a szájába dugtam a farkamat és leszopattam magamat a nejemmel.
Persze amikor megkajáltunk két másik két koma kísérte fel és reggelig nyolcan baszták meg felváltva. Hajnalba lezuhanyozott és elindultunk külföldre. A szállásért nem kellett fizetnünk,mert megígértük,ha hazafelé jövünk két napra beszállásoljuk magunkat és ott lesz a tulajdonosnő apja meg a két bátya akik meg akarják baszni a feleségemet.

Még osztrákban a német határ közelében az egyik tanyán már vártak bennünket ahol a nejem megint végig baszta az éjszakát.Reggel felé az istállóba találtam meg az asszonyomat ahol egy csődörcsikó és két kutya hágta meg, hogy valami más is legyen a szét baszott pinájába.Mikor reggel bejött reggelizni közölte velem,hogy ha visszafelé jövünk itt fog maradni egy fél évre vagy lehet örökre,mert a gazda két fia szeretne kupit csinálni és abból élni és én hazamegyek,de elválok tőled,mert mint kurva hozzá akarok menni az egyik komához és végre egész életemben kurvát fogok alakítani.

Kapd be a faszom – durva szex történet

Kapd be a faszom szépen szolt hozzám. Én összeszorítottam szám és csak az nyögtem ki Üűmhm üűhmm nem .Erre kaptam egy pofont kislány minél előbb kezded, el annál előbb végzel .Végül kinyitottam a szám és erő teljesen belenyomta a számba. Kezd el szopni!!! Nem akarom kiáltottam.

Szörnyű gyerekkorom volt. Apám egy alkoholista volt. Anyukám egy gyenge nő. Apám mindennap bokszszáknak használta. Nyári szünet után úgy 9 éves lehetem. Apám még a szokásosnál is részegebben jót haza. Ordibált anyukámmal, hogy hol van még pia. Anyum azt válaszolta, hogy nincs megittad az összesét. Apám dühébe felment a lépcsőn pénzt kereset, mert ami nála volt az elitta. Én lent voltam szobába csak a szekrények pufogását hallottam, ami megszokott volt nálunk sajnos. Apám rá kiált, anyámra hol van pénz te ku…. ??? Szobám plafonja beremeg apám dühös lépteitől. Egy tompa, de hangos puffanás hallok rögtön utána anyám sikolyát. Ki megyek a szobából és apámat látom, kiterülve leeset lépcsőről és szörnyethalt. Apám halála nem hatott meg. Szégyellem, de bevallom örültem neki. Apám halála anyukámat se törte meg. Rá egy év múlva jót egy új apuka jelölt. Hát őse volt jobb, mint édesapám. Anyum szakított vele majd jött az újabb szörnyű kapcsolat majd megint egy másik. 13 éves koromba elegem lett úgy határoztam megszökök otthonról. Kentem magamnak 2 szendvicset loptam egy kis pénzt anyum pénztálcájából majd vasút felé vettem az irányt.
Pénztáros merre akarsz menni kérdezte?
Kis gondolkozás után Budapestre válaszoltam.
Nem vagy még túl fiatal?
Nem válaszoltam és nyújtottam kezem a jegyért.
Budapesten leszálltam vonatról és neki indultam városnak. Beesteledet kezdtem fázni nem vittem magammal kabátot a gyomrom korgót az éhségtől és csak mentem és mentem kiértem városból már az út kise volt világítva. Mintha tudtam volna, hogy merre megyek úgy mentem előre. Távolból láttam, hogy egy autó közeledik hüvelykujjammal jeleztem az autónak. Egy régi piros poros tragacs megállt majd egy mély hang szolt ki.
Mit csinálsz ilyen sötétbe egyedül?
Félőhanggal válaszoltam eltévedtem.
A mély hang ismét szólt elvigyünk?
Az jó lenne válaszoltam derűsen. Gyere! Gyere! Amint beültem a tragacsba rögtön megköszöntem a segítőmnek a segítséget. A megmentőm arcát nem láttam, mert hátulra ültetekbe középre. Mellettem 2 nagydarab fickó ült munkásruhájuk összefestékezve. De az arcuk sem volt megnyerőbb dús gondozatlan szakáll elöl hiányzó fogak és egy erőteljes izzadságszag.
Hová vigyünk téged te lány? Kérdezte a sofőr.
– Budára válaszoltam.
És hogy hogy egyedül vagy kint a sötétbe???
-Naivitásomat jól mutatja a válaszom. elszöktem otthonról.
És tudja valaki, hogy itt vagy?
-Nem válaszoltam.
Hogy hívnak ??
Zsófi válaszoltam.
Majd a mellettem baloldali fickó megfogta a combom. Másik alak hajam kezdte el simogatni. Nagyon szép szőke hajad van Zsófi. Sofőr így szolt szép kislány vagy. Ki akarok szállni ordítottam. Nem mész sehová szolt, a combomat egyre hevesebben simogató pacák. Karesz mennyünk raktárhoz szolt mogorván és rám nézet és azt mondta
szép combod van fogadni, merek , hogy csinos kis feneked van .Kezét erőteljesen nyomta fenekem alá és szorongatta . Na milyen az segg kérdezte a sofőr .Jó kemény válaszolta elégedetten .A tag aki eddig a ponting félénken csak a hajam simogatta elengedte hajam majd rám nézet és így szolt. Milyenek azok cicik? Majd a keze pulóveremen át melleimet simogatta. Sofőr hangosan ordítót ne simogasd, mutasd meg milyenek szedd le a ruhát róla. Karomat gyorsan összefontam ne, hogy levegyék rólam a ruhákat. De kéz, ami eddig fenekemet fogdosta kicsúszót alólam majd a csokromra markolt. Másik tag elkezdte lehúzni cipzárt pulóveremen. A pasi, amelyik szorította a csuklom. Felkiáltót, na, had lássam azokat a ciciket .Majd másik tag rögtön lekapta pólót .Már csak melltartó volt rajtam, de nem kellet sok a csuklómat szorító ipse kicsatolta és levette a melltartót. Visszapillantó tükröt igazgatta, hogy jobban rám lásson. ÁÁ azok szép kis kislány cicik imádom mondta sofőr. Korábban a csuklómat fogó férfi rátette kezét mellemre kis hegyes kemény cicik. Engem sírás kerülgetet, közbe azt mondogattam ki akarok szállni, ki akarok szállni. De ettől kicsise hatotta meg .Az auto meg ált reménykedve kérdeztem .Kaszálhatok? Elengedtek?
Ugyan kislány most jön a jó része. Két fickó kiráncigál az autóból. Egy régi rossz épületet látok és fejembe átvillan ez a raktár ide hoztak. Sofőr kinyitja a fém ajtót és felkapcsolja a villanyt. Most látom öt először ellentétbe a 2 fickóval ő nagyon jó képű magas kisportolt 3 napos borostával szökésbarna haj kék szem nem is értem ez fickó ,hogy képes erre .Két fickó még mindig fogja a karom sofőr oda jön hozzám lehajol egy kicsit .Gyönyörű vagy Zsófi majd egy enyhe csókot nyom a számra. Beleremegek végig libabőrös lettem és érzem puncim is reagál, mert elkezd tüzesen lüktetni. Végig simítja a hátam melleim meztelenek majd mind két mellbimbóra nyom egy egy csókot. Zsófi kell az a nadrág neked ? Vegyes érzéseim vannak, az egyik felöl, nagyon bejön, a srác másik felöl, viszont fiatal vagyok és nem saját akaratból történik velem. Korom lévén már érdekelnek fiuk már volt barátom is de maximum az csók volt .A szex viszont kíváncsivá tett de nem vágytam rá még . Nem válaszolok a kérdésére .Ismét megszólal inkább ne kelljen két fickó csak kuncog azon kívül ,hogy szorítják a karom nem tesznek semmit. Lehúzza rólam a nadrágot .Na lássuk azt a puncit majd bugyimra teszi a kezét elkezdek egy jobban benedvesedni pedig a tudtatom küzd ellene . Megfogja a bugyim szélét és elkezdi lassan lehúzni amikor már teljesen lehozta a bugyit .Zsófi milyen szép szőke a szőr a puncidon. Hátra megy két lépést és csak nézi a puncim. Közben én szemét nézem, mint a tenger olyan kék és látom szemébe vágyát az el szánságot, a tüzet. Az egyik haverja elkezdi simogatni egyik kezével a fenekem másik pasi meg mellem hűvös teremben érzem a bőrömön a kezük melegét . A sofőr közelembe lép majd letérdepel elém a bokámtól kezdve egyre feljebb és feljebb csókolgatni kezdet lassú cuppanós csókok voltak. Csókok irány egyértelmű volt a két fickó, ahogy karom tartotta inkább volt előny most, mint hátrány, mert lábaimból egyre jobban ment ki az erő. Csókjai elérték a csiklóm, ahogy oda ért belepuszilt és kidugta a nyelvét, ahogy a nyelve elérte csiklóm az valami fantasztikus érzéssel töltőt el .Puncim teljesen benedvesedet, a tudtatom ellenkezet, de a puncim mást akart .Akkor még nem tudtam, de most már tudom akkor elélveztem .Miután látta ,hogy nincs is annyira ellenemre dolog megfogót és feltett az asztalra mi az asztalon volt egy mozdulattal lesöpörte. Megcsókolta a szám majd a nyelvét bedugta számba ösztönösen viszonoztam csókot .Majd leszállt az asztalról és elkezdet vetkőzni .Először a pólóját vette le enyhén szőrös mellkasa volt viszont szép mellizmokkal hasa kockás. Lehúzta nadrágját majd rögtön követe az alsónadrágja. Akkor először láttam életembe egy férfi nemiszervet testközelből .Nem volt olyan nagy mint a képzeletembe de külleme tetszet egyesen az erek gyengéden kirajzoltak . Négykézláb felmászót az asztalra és folyamatosan nézet a szemembe mi közbe én a merev cerkáját figyeltem ahogy közeledik egyre közelebb ért majd megfogta csípőm két kezel és lassan belém hatolt eleinte fájt de meg kell hagyni ahhoz képest hogy megerőszakolt gyengéd volt .A hogy a fájdalmamat egyre jobban az élvezet váltotta fel ö annál jobban gyorsított a tempón majd egyre jobban kapkodót levegőért hangosan nyögőt nem tudtam mi baja. Hirtelen kikapta belőlem a cerkáját és rántót rajta páratmajd meleg fehér ondóját a hasamra lőtte. Lihegve lemászót az asztalról. Pfú ez remek volt Zsófi. Srácok ti jöttök!!! Na itt meghűlt vér is bennem csak kiabálni tudtam .Neeeeeeee.Neeeeeee.Neeeeeee
2 Fickó ledobta a ruháit majd az egyik felmászót az asztalra és bevágta a hímtagját belém majd szét szakadtam hatalmas dorongját ,undorodtam tőle becsuktam szemem és hangos sirásközepete vártam hogy vége legyen. A másik tag akivel eddig szerencsére még nem volt dolgom gyengéd pofozkodással adta tudtomra hogy van még teendőm is kinyitom a szemem és az arcom előtt van a szerszáma. Kapdbe a faszom szépen szolt hozzám. Én összeszorítottam szám és csak az nyögtem ki Üűmhm üűhmm nem .Erre kaptam egy pofont kislány minél előbb kezded, el annál előbb végzel .Végül kinyitottam a szám és erő teljesen belenyomta a számba. Kezd el szopni!!! Nem akarom kiáltottam. Csináld! Ordítót. Neki álltam nem tudtam mit kell tenni előre hátra mozogtam a fejem .Jó van kis lány jól csinálod. Biztatót. Puncimba lévő ember egy hangosabban vette a levegőt majd egyet ordított és kivette belőlem a dorongét majd földre élvezet. Számba lévő manusz se birja sokáig halottam, ahogy sóhajtozik, elkezdem, gyorsabban csinálni legyen már vége a rémálomnak majd farka lüktetet majd belém lőtte undorító keserűmagját azonnal elkapót a hányinger éreztem nem bírom vissza tartani. Rám förmed, nyeld le!! És ennél pontnál már nem bírtam visszatartani elhánytam magam. Sofőr fogta vödröt és felmosót és felmosta a hányást.
Az egyik goromba fickó szolt Zsófi van, hol aludjál?
Nincs mondtam remegő hanggal.
Itt van egy ágy az emeleten itt egy kis pénz. Menny haza nem való még nagy világ neked .
Felöltöztek és elmentek. Csapnál megmosakodtam és közbe bőgtem. Reggel begyalogoltam Vasútállomásra és haza mentem.

Erotikus versek, költemények, pajzán írások

Kötözz ki, játsz,
Tégy velem amit akarsz!
Csend, sötétség, fülledt éjszaka…
Orromat megcsapja a kéj szaga.
Most csak a tiéd vagyok,
Tégy velem amit akarsz,
S majd a felkelő nappal együtt
Árnyékoddal betakarsz.

Szeretkezni szeretnék Veled!
Vadul suttogni neved!
Elvenni egy percre az eszed!
Érezni bőrömön kezed!

Csókolni akarom testedet,
Gyönyörbe hajszolni véredet,
Felfedni minden titkodat,
Elűzni összes gondodat!

Érezni akarom a szád!
Bőröd borsódzó bársonyát.
Hajad rám omló illatát,
Látni szemed szép csillagát.

Hallani akarom szívedet,
Érezni lüktető kéjedet!
Repülni Veled az égre,
Zuhanni együtt a mélybe!

Aludjon el minden lámpa,
Jöjjön sötétség a világra!
A homályban vágyón, ha kereslek,
Érezd, milyen, hogy szeretlek

Még több szex vers itt.

Elélvezek! Oh Gay Alex!

Hogy ki akartam-e menni? Egy cseppet sem. – pedig előbb kellett leérnem a földszintre, mint Marie, hogy tudjam Joshuával minden rendben van. Sajnáltam a kölyköt, mert tudom mit érezhet most át. De ma éjjel biztosan befogjuk fejezni, amit elkezdtünk – és reméltem, hogy betarthatom az ígéretemet Joshuának. Ez volt talán a könnyebbik része viszont Alex helyzetét érintően nem voltam olyan magabiztos, most, hogy Marie visszajött.
Az egész testemet alaposan átmostam a vízzel. Külön figyelmet fordítva a mellkasomra, a seggemre, az arcomra, vagyis nagyjából minden részeremre, mert rájöttem, hogy újdonsült szeretőim telhetetleneknek bizonyultak, ha rólam van szó – de persze én sem voltam velük másképp. A gondolattól a farkam újra kemény lett. Fájdalmasan és még mielőtt a kezemet rátettem volna a nadrágomat felhúztam és az övvel szorosan magamhoz láncoltam, majd kimentem a szobámból. Egy pillanatra Alexék hálószobája felé pillantottam, de meghallva a kettőjük hangját gyorsan lementem a lépcsőn. Joshua az asztalnál terített meg. Éppen a tányérokat helyezte le, amikor fél úton tartottam és felnézett.
– Szia Joshua! – mosolyogtam rá, amitől elvörösödött.
– Jack. – bólintott egyet, majd folytatta tovább.
Nem mondom, hogy nem élveztem a zavartságot és hogy végre az én jelenlétem is képes volt ezt kiváltani belőle. Így hát megkerülve az asztalt oda léptem mellé. Az evőeszközöket rakta le szép sorban, de láttam rajta, hogy ideges. Nem is. Izgatót. Baromira feszült volt. Pláne, mikor a kezemmel megmarkoltam a fenekét, úgy, hogy az egyik ujjam éppen a lyukát izgassa a nadrágján át. Felsóhajtott és már tudtam, hogy mi lesz a kedvenc szavam tőle. Azt kívántam bárcsak ne lenne rajta semmi, mert akkor egyből megujjaznám és kinyalnám, miközben a nevemen szólítva azt kéri, menjek tovább. Az arcáról mindent le lehetett olvasni. Közelebb hajoltam és belesuttogtam a fülébe.
– Hidd el még korán sem végeztünk. És ma este… – már csak a köhögésre figyeltem fel, amikor Marie Alexra nézett, én meg mintha villám csapott volna belém gyorsan arrébb ugrottam.
Ami viccesnek bizonyult, mert Joshua vigyora még akkor sem tört meg, amikor Marie megszólított.
– Jó újra látni Jack. – mondta és fel sem tudtam készülni az ölelésére, amikor már a karjai a nyakamnál voltak. – Örülők, hogy maradtál. – nem volt ebben semmi erotikus, vagy szexi, mégis az ujjai a tarkómon feljebb a hajamba markoltak.
Csak egy pillanatnak tűnt az egész, mégis megtörtént és nem volt rossz érzés.
– Én is örülők, hogy maradtam. – ekkor Alex tekintete ragadt rajtunk, amitől máris kényelmetlenebbül kezdtem magam érezni.
Szerencsére Marie előbb elengedett, mielőtt az újra találkozásunk örömét még erősebben érezhette volna felőlem. Le is ültem azonnal az asztalhoz, még a többiek a konyhában szorgoskodtak. A figyelmemet persze nem tudta elkerülni az asztallap simasága és szárazsága a tenyerem alatt. Joshua hátrafordult és látva, hogy mit csinálok egy gyors fintort vágott felém, amiből sejthettem, hogy az ő munkája által lett letakarítva. Alex lerakta a salátát és persze ő is észrevette, hogy mit nézzek, meg hogy éppen hol a kezem. Pont ott, ahol reggel találtam rá és a fiúra. Míg Marie osztotta a parancsokat a könnyű vacsorához, addig én visszaemlékeztem a ma reggelre.
A tegnap az valami fantasztikus volt. Először is bevezetni Alexet a férfi gyönyör világába, megtörtént. Betartani az ígéretemet Joshuának, szintén véghez vittem. Duplán is, amitől nem csodálkoztam, hogy kissé kimerültem. Alex ágyán feküdtem és ahogy megfordultam reméltem, hogy két gyönyörű férfi mellett fogok ébredni, míg nem kinyitva a szemem, kisebb csalódást éreztem. Nem mintha nem lett volna jó a tegnap, de szívesen a kezem közé vettem volna a reggeli merevedésüket, ahogy a számba is. Ezen mosolyogva másztam ki az ágyból és vettem fel a nadrágomat.
Ellenben mielőtt tévés következtetésként teljesen felöltöztem volna meghallottam egy igazán nekem való hangos nyögést. Alex volt és akkor Joshuának is a közelben kellett lennie. Biztos voltam benne és be is jött. Hangtalanul kiléptem a szobából és a lépcsőn mentem le miközben megragadva a nadrágom elejét próbáltam nem nagy zajt csapni. Nem megzavarva a remek párost, egy nagyon finom reggeli közben. Először, amit megláttam az Joshua verítékben úszó kemény barna felsőteste volt az asztalfőnél. A szőke göndör tincsei még jobban össze voltak kuszálódva tegnap óta. Bár én észrevettem, ő még sem fordított semmilyen figyelmet a ház más részére, csak az asztal közepére.
Ahol per pillanat Alex feküdt a hátán. A házigazda lábai a fiú vállán nyugodtak. A lábujjai önfeledten nyúltak egyre feljebb, ahogy Joshua pedig egyre mélyebben volt benne. A lökések még az asztalt is megmozdították. A férfi átérezve mindezt hajthatatlanul játszott a férfiasságán. Szóval miden létező módon fel kelltettem az érdeklődésüket – mosolyogtam és halkan haladtam lefelé a lépcsőn. Leérve még mindig nem vettek észre, de látva, hogy némi elemózsiát akartak magukhoz venni, mielőtt jobb étket találtak volna, elvettem egy szép piros almát. A falnak dőltem és egy jó nagyot haraptam az almába, amire végre felfigyeltek. A kölyök lassított és a feje vörösbe borult. Alex csak felém sandítva lihegett hangosan. Haraptam még egyet és közeledtem feléjük.
– Na szép, mondhatom. Csak egy este volt és ti máris az asztalon döngetitek egymást. – Joshua mellett álltam meg és szabad kezemmel rásuhintottam finoman a fenekére. A fiú a szemét becsukva felnyögött és a farka már is mélyebben volt, amit persze Alex sem hagyhatott szó nélkül.
– Szólni akartunk, de olyan békésen aludtál. – mondta a srác és a kezemet az ütés nyomára téve gyúrogatni kezdtem. – Mi meg csak reggelizni jöttünk le, amikor…
Három ujjamat toltam fel neki, ami teljesen megérte, hallva a finom hümmögését.
– Igen. Össze akartunk ütni valami reggeli félét. De akkor… – az ujjazásom javított az istállófiú tempóján, így a férfi hangos nyögése megakadályozta, hogy végig mondja, de én tudtam a választ rá.
Lehúztam a nadrágomat és megfogva a már keményre faragott falloszomat húztam rajta egyet.
– Nem tudtál ellenállni Joshua farkának, mi? – engem nézett, de egyből a szerszámom töltötte be minden érdeklődését – Remélem az enyémnek sem fogsz.
Nem várva meg a választ felmásztam az asztalra és egyben Alexra is. A lábaim között a felsőteste hevert és finoman előre döntöttem magam, hogy a dákóm egyenesen a szájába lógjon. Nem kellett egy pillanatig sem kérlelni. Az ajkához érve azon nyomban kinyitotta és elnyelte.
– Oh! – máris a fejét kezdte emelgetni, de ezt látva gyorsan a segítségére siettem. – Hagyj segítsek.
Elkezdtem előre dönteni magamat és így merültem el önfeledten a házigazdám ajkai között. Közben Joshua visszatalált a ritmusához, de közben meglátott egy lehetőséget is. Nem csak, hogy Alex méz édes ajkai között volt a farkam, de még a fiú nyelve is a seggemben volt. A lyukam még ilyen finom nyalásokat soha nem kapott, mint most tőle. Kihúzta, aztán éreztem, hogy az egyik faromba bele is harapott. Hátra fordultam, mire bűnbánó mosollyal nyalta meg a szája szegletét. Szeret… – azaz – Imádlak titeket – gondoltam magamban, miközben két ilyen szexi hím között reggelizhettem. Legalábbis Alex, mert ő az egyetlen, akinek nagyjából minden lyuka tele volt.
– Ez a legjobb reggeli, amibe valaha is részt vettem. – adtam át sóhajok közepette, mert Joshua nyelve tényleg nagyon kívánatossá tette engem.
Sejtettem, hogy a többiek is ezt mondanák, ha nem lennének ennyire lefoglalva. Alex a farkammal és a sajátjával, amin most már egy kissé visszafogotabban mozgatta a kezét. Az istállófiú pedig nem hagyva abba a férfi döngetését egy percre sem, ahogy az én segglyukammal is alaposan megismerteti a nyelvét. A testem izzott és a levegő forróbbnak tűnt, mint bármikor körülöttünk. Habár a nyugat nem a hideg időről híres, akkor is reggelente jobb volt alaposan felöltözni, míg a nap nem jön fel. Most viszont más volt a helyzet, mert legszívesebben meztelenül mentem volna mindenhova, ha ez a kettő is velem tart bárhová is megyek, amíg csak élek. Ez lett volna maga az álom, illetve, hogy nem élvezek el rögvest Alex szájába. Nagyon jól csinálta. Nem beszélve a fiúról is, aki igen keményen megdolgoztatja a házigazdát. Még ha felette is voltam, éreztem, hogy milyen erősen vágja be neki a lomposát. A férfi nem is panaszkodott, főleg a későbbi esemény után, nem is akart volna. Mert bármennyire hajtottuk egymást előre, úgy Joshua lihegése, nyögései egyre hangzatosabbá váltak. Én pedig ezt hallva lassan lemásztam Alexről, aki közben minden részemet végig nyálazva intett rövid búcsút nekem.
– Hidd el nem megyek messzire. – álltam meg az asztal mellett amikor már a fiú mellett megállva simítottam végig a farkamon.
Mert keményen beindultam, látva, hogyan merül alá újra és újra a srác a férfiban.
– Reméltem is, hogy ezt mondod. Mert nagyon finom reggeli vagy Jack. – kacsintott rám Alex, én pedig nem tudva ellenállni megcsókoltam.
Jobb helyzetet nem is választhattam volna, mert ebben a pillanatban remegett meg Joshua teste és kiáltott fel.
– Oh anyám! El élvezzek! Oh Alex! – és igen, a házigazda sem tudta volna jobban magát kifejezni, kivéve mikor megharapta az ajkamat erősen, miközben a fiú ondója kezdte megtölteni a segglyukát.
Minden lökéssel jobban simult az ajkamhoz és még szenvedélyesebben adta vissza. Ha választhatnék egy pillanat közül, hogy melyiket éljem át újból és újból, akkor talán ez lenne az. Kettőjükkel. Örökké. Belenéztem a kék szemekbe és kiakartam mondani, hogy mit érzek és mennyit jelentenek nekem. De még nincs itt az idő – mondtam magamnak – vajon mikor leszek újra képes arra, hogy meg tegyem? Felpillantottam a kölyökre, aki még mindig benne volt. Nyomult előre, majd követve a példámat ő is ráhajolt. A szerszáma teljesen eltűnt Alexben, ahogy a nyelve is a szájában. Finoman végig simítottam az izzadt hátán, majd le a fenekéig. Akartam, de még mennyire, mégis most Alexnek tartogattam magam, aki most a mi reggelink. Oh a fenébe, annyira gyönyörűek. – néztem, ahogy Joshua a férfi testére keveredik és már rajta volt, miközben a farka még nagyban benne volt. Nem mozdult sokat a srác, de még így is eltudtam képzelni, milyen lehet össze dörgölőzni, csókolózni egy másikkal, míg a legmélyebb ponton érint. Fantasztikus érzés. Emlékszem az ágyban voltam. Ő felettem volt. Minden lökésétől a testem megremegett és szét akart törni, míg nem a csókjával visszahozott, újra összerakott. Akkoriban nem hittem volna, hogy úgy fogok nézni újra egy másik férfira, vagy az én esetemben kettőre, mint akkor rá. Csak ő volt nekem minden nap, míg nem el nem jött a holnap. Az istállófiú rám nézett és a kezemben szorongatott pulzáló dákóra, amitől máris éktelen nagy mosolyt terült szét a száján. A tekintettünk találkozott és én újra visszatértem közéjük, ahol végre újra biztonságban érezhettem magam.
– Azt hiszem még valaki nem egészen lakot jól.
– Jó szemed van fiam. – mondta Alex, miközben a kölyök leszállt róla és váratlanul elém térdelt.
– Csak egy nyalásra. – bólintottam és mint akkor a pajtában, újra felrémlett előttem remek szájtechnikája.
Hümmögtem és a testemet simogattam, míg a férfi mozdulatai magával ragadták a tekintetemet. Nézte, hogyan szop le engem Joshua, miközben a férfiasságát hevesen húzogatni kezdte. A másik kezével viszont az egyik mellbimbóját csipkedte. Szóval Alex egy kicsit szeret játszani, mert bizony én is – éreztem, hogy ha sokáig még így fog menni, akkor nem fog sok jutni a férfinak, de mielőtt még félbeszakíthattam volna az istállófiú felállt.
– Bocsi, elkapott a hév. -a gödröcskéit és a vöröséget látva az arcán nem tudva ellenállni megcsókoltam.
– Soha ne kérj bocsánatot, azért mert fantasztikusan szopsz Joshua. – még jobban elvörösödött, miközben felmászva az asztalra elhelyezkedtem Alex lábai között.
A vállamra tettem őket és finoman betoltam a farkamat a segglyukába.
– Ah! Oh! – lassan lélegzett, érezve, hogy most ez egy kicsit nagyobb lesz, mint a fiúé.
– Nyugi Alex! Hidd el hamarosan elmúlik és utána már csak élvezni fogod. – a fájdalom, ami eddig az arcán ki ült, úgy ahogy mondtam hamar elenyészett, miként elindultam felé.
– Oh! Igen! Ez… – mélyebbre kerültem benne – Csodálatos. – én meg folytattam tovább az alá merülésemet, míg a fiú az almámat megtalálva enni kezdte.
Közben is végig minket nézett. Nehéz volt nem ellenállni a kísértésnek, hogy teljesen benne ne legyek, mert a házigazdám lyuka, olyan szűknek bizonyult a farkam körül, mint még soha semmi. Segítve azért Joshua előbbi munkássága simábban tudtam mélyebbre hatolni. Még nekem is figyelnem kellett, hogy el ne veszek az érzésben. A teste minden lökésemre egyre jobban megnyílt, ahogy a férfi arca is. Alex az ajkát harapdálta és a keze megállás nélkül járt a farkán. Én vagyok a legszerencsésebb ember a világon – és mindenáron meg akartam kóstolni. Lassan elindultam lefelé, közben a falloszom kellő mélységek között mozgott benne.
– Megakarlak kóstolni. – súgtam neki – Felakarlak falni. – az ajkammal alaposan bejárva a kocka hasát és onnan felfelé minden részét, míg nem elértem a mellbimbójához.
– Ráadásul te vagy a desszert. – bekaptam és finoman szopni kezdtem.
Sóhajtozott. A testünk nem ért össze teljesen, de aztán elvéve a farkáról, a kezeit a hátamra tette és magára húzott. Teljesen benne voltam, ami elképesztő volt. Hangosan nyögött a fülembe, míg én azokat a pici mellbimbóit harapdáltam. A hasamhoz nyomódott keményen a férfiassága, ami minden súrlódással egyre erősebben pulzált. Ezt pedig Alex is megerősítette bennem.
– Elfogok menni! Jack! Oh… – a piros bimbóit hagyva felkúsztam a szájáig és ott a nyelvemmel elfojtottam a további nyögéseit.
Éreztem. Minden remegésén átvezető hullámát, ahogy a makkjából gyors folyamként lövell ki a testünk között a spermája. Csókolt. Visszacsókoltam. A lábait közben a seggemre kulcsolta. Már nem csak én hajtottam magam előre, hanem ő is engem. Joshua pedig csak figyelve mindezt már a csutkánál járt. Nem tudtam hova menni és másra gondolni, mint hogy most fogok Alexbe elélvezni. Semmi sem tarthatott vissza és a legszebb, hogy ő is ezt akarta.
– Élvezz belém te is Jack! Akarlak! – csak ennyi kellett, hogy megrázkódjak és a felkiáltsak.
– Igen! Oh! Alex! – aztán újra csókolózni kezdtünk, míg szép lassan én is megtöltöttem a már sokkalta kevésbé szűz seggét.
Nem tudom mennyi ideig feküdhettünk így együtt, de nem is számított, csak az, hogy életemben most másodszor érzem, hogy otthonra leltem valakivel, vagyis valakikkel. Joshua és Alex. A farkam még mindig kemény volt, amelyet Alex is érzett.
– Úgy látom nagyon is nagy hatással vagyok rád.
– Nem is próbálom tagadni. – és egy pár lökéssel a tudatára is hoztam ezt.
– Oh baszd meg Jack. Hatalmas vagy. – sóhajtozott nagyokat. – Imádlak. – mondta és a fiú közben felmászva az asztalra végignézett rajtunk.
– Jó kis reggeli? És most? – megcsókoltam, a férfi pedig a srác már kevésbé petyhüdt farkát ragadta meg.
– Most szépen kinyaljuk a ház urát. Alaposan. – és így is lett.
Lemásztam róla, de még ott tartva a fejünket felváltva dugtuk oda Alex segglyukához, hogy ott falatozhassunk. Meg kell hagyni isteni volt, amelyért egyikünk sem panaszkodhat.
– Oh! Ez nagyon jó srácok!
– Nagyon finom vagy Alex – merült még egyszer alá Joshua, én pedig elnézve a férfi elhűlt arckifejezését, tudtam, hogy megérte lejönnöm közéjük.
Egyben itt maradni velük.
– Jó étvágyat kívánok mindenkinek! – Marie hangja rázott vissza a valóságba és látva rajtam, hogy teljesen máshol jártam rákérdezett mosolyogva.
– Hol voltál cowboy?
– Sehol. Csak arra gondoltam, hogy milyen jó itt lenne köztettek. – Marie erre rátette a kezét az enyémre.
– Mi is örülünk, hogy itt vagy Jack. – végig néztem mindenkin és egyöntetűen bólogattak, meg mosolyogtam rám.
– Köszönöm! – már belekezdtünk volna az evésbe, amikor Marie mondata hirtelen megfagyasztotta körülöttem a levegőt.
Teljesen elment az étvágyam és reméltem, hogy az arcom nem árult el semmit a barátaimnak.
– A városban jártam és ott találkoztam egy seriffel, a neve Marcus és Reksonvillből jött. – a város és ez a név, hirtelen nem kaptam levegőt. – Nem igazán mondta meg, hogy mit akar, csak azt, hogy egy férfit keres, aki ugyanúgy, mint ő seriff. Valami baj van Reksonvillben és kell neki a segítsége.
A mondat végénél pedig Marie egyenesen rám nézett.
– Jártál már Recksonvillben Jack? – azt hittem képtelen vagyok megszólalni, de hála az égnek kitudtam nyögni egy szót.
– Nem. – vagy még egy párat. – Sajnos nem Marie.
Az asztal körül ezután nagy csend támadt. Csak a villák és kések zörgését lehetett hallani, míg Alex nem kérdezett a felesége útjáról. Ő meg persze örömmel neki kezdett, hogy enyhítse a váratlan és feszült csendet. Nem figyeltem, hogy miről beszélnek és senkire nem akartam ránézni sem. Gyorsan és kapkodva ettem, így mikor végeztem és megköszönve a vacsorát felmentem a szobámba megkönnyebbültem, de egyben elkezdtem félni. Persze, tudtam, hogy az este már nem olyan lesz, mint amilyet elterveztem.
Bármennyire is akartam azt hinni, hogy nem vették észre a változást rajtam, Joshua és Alex, ha tehették a szememet keresték az asztalnál. Nem hagyhattam, hogy lássák mennyire meg vagyok rémülve, mert a seriff, aki Recksonvillből jött, engem keres és vissza akar vinni. De én nem akarok soha többé visszatérni oda. Az ágyra vetettem magam és reméltem, hogy mindez, ha felébredek csak egy rossz álomnak fog tűnni.