Címke: homoszex

Elélvezek! Oh Gay Alex!

Hogy ki akartam-e menni? Egy cseppet sem. – pedig előbb kellett leérnem a földszintre, mint Marie, hogy tudjam Joshuával minden rendben van. Sajnáltam a kölyköt, mert tudom mit érezhet most át. De ma éjjel biztosan befogjuk fejezni, amit elkezdtünk – és reméltem, hogy betarthatom az ígéretemet Joshuának. Ez volt talán a könnyebbik része viszont Alex helyzetét érintően nem voltam olyan magabiztos, most, hogy Marie visszajött.
Az egész testemet alaposan átmostam a vízzel. Külön figyelmet fordítva a mellkasomra, a seggemre, az arcomra, vagyis nagyjából minden részeremre, mert rájöttem, hogy újdonsült szeretőim telhetetleneknek bizonyultak, ha rólam van szó – de persze én sem voltam velük másképp. A gondolattól a farkam újra kemény lett. Fájdalmasan és még mielőtt a kezemet rátettem volna a nadrágomat felhúztam és az övvel szorosan magamhoz láncoltam, majd kimentem a szobámból. Egy pillanatra Alexék hálószobája felé pillantottam, de meghallva a kettőjük hangját gyorsan lementem a lépcsőn. Joshua az asztalnál terített meg. Éppen a tányérokat helyezte le, amikor fél úton tartottam és felnézett.
– Szia Joshua! – mosolyogtam rá, amitől elvörösödött.
– Jack. – bólintott egyet, majd folytatta tovább.
Nem mondom, hogy nem élveztem a zavartságot és hogy végre az én jelenlétem is képes volt ezt kiváltani belőle. Így hát megkerülve az asztalt oda léptem mellé. Az evőeszközöket rakta le szép sorban, de láttam rajta, hogy ideges. Nem is. Izgatót. Baromira feszült volt. Pláne, mikor a kezemmel megmarkoltam a fenekét, úgy, hogy az egyik ujjam éppen a lyukát izgassa a nadrágján át. Felsóhajtott és már tudtam, hogy mi lesz a kedvenc szavam tőle. Azt kívántam bárcsak ne lenne rajta semmi, mert akkor egyből megujjaznám és kinyalnám, miközben a nevemen szólítva azt kéri, menjek tovább. Az arcáról mindent le lehetett olvasni. Közelebb hajoltam és belesuttogtam a fülébe.
– Hidd el még korán sem végeztünk. És ma este… – már csak a köhögésre figyeltem fel, amikor Marie Alexra nézett, én meg mintha villám csapott volna belém gyorsan arrébb ugrottam.
Ami viccesnek bizonyult, mert Joshua vigyora még akkor sem tört meg, amikor Marie megszólított.
– Jó újra látni Jack. – mondta és fel sem tudtam készülni az ölelésére, amikor már a karjai a nyakamnál voltak. – Örülők, hogy maradtál. – nem volt ebben semmi erotikus, vagy szexi, mégis az ujjai a tarkómon feljebb a hajamba markoltak.
Csak egy pillanatnak tűnt az egész, mégis megtörtént és nem volt rossz érzés.
– Én is örülők, hogy maradtam. – ekkor Alex tekintete ragadt rajtunk, amitől máris kényelmetlenebbül kezdtem magam érezni.
Szerencsére Marie előbb elengedett, mielőtt az újra találkozásunk örömét még erősebben érezhette volna felőlem. Le is ültem azonnal az asztalhoz, még a többiek a konyhában szorgoskodtak. A figyelmemet persze nem tudta elkerülni az asztallap simasága és szárazsága a tenyerem alatt. Joshua hátrafordult és látva, hogy mit csinálok egy gyors fintort vágott felém, amiből sejthettem, hogy az ő munkája által lett letakarítva. Alex lerakta a salátát és persze ő is észrevette, hogy mit nézzek, meg hogy éppen hol a kezem. Pont ott, ahol reggel találtam rá és a fiúra. Míg Marie osztotta a parancsokat a könnyű vacsorához, addig én visszaemlékeztem a ma reggelre.
A tegnap az valami fantasztikus volt. Először is bevezetni Alexet a férfi gyönyör világába, megtörtént. Betartani az ígéretemet Joshuának, szintén véghez vittem. Duplán is, amitől nem csodálkoztam, hogy kissé kimerültem. Alex ágyán feküdtem és ahogy megfordultam reméltem, hogy két gyönyörű férfi mellett fogok ébredni, míg nem kinyitva a szemem, kisebb csalódást éreztem. Nem mintha nem lett volna jó a tegnap, de szívesen a kezem közé vettem volna a reggeli merevedésüket, ahogy a számba is. Ezen mosolyogva másztam ki az ágyból és vettem fel a nadrágomat.
Ellenben mielőtt tévés következtetésként teljesen felöltöztem volna meghallottam egy igazán nekem való hangos nyögést. Alex volt és akkor Joshuának is a közelben kellett lennie. Biztos voltam benne és be is jött. Hangtalanul kiléptem a szobából és a lépcsőn mentem le miközben megragadva a nadrágom elejét próbáltam nem nagy zajt csapni. Nem megzavarva a remek párost, egy nagyon finom reggeli közben. Először, amit megláttam az Joshua verítékben úszó kemény barna felsőteste volt az asztalfőnél. A szőke göndör tincsei még jobban össze voltak kuszálódva tegnap óta. Bár én észrevettem, ő még sem fordított semmilyen figyelmet a ház más részére, csak az asztal közepére.
Ahol per pillanat Alex feküdt a hátán. A házigazda lábai a fiú vállán nyugodtak. A lábujjai önfeledten nyúltak egyre feljebb, ahogy Joshua pedig egyre mélyebben volt benne. A lökések még az asztalt is megmozdították. A férfi átérezve mindezt hajthatatlanul játszott a férfiasságán. Szóval miden létező módon fel kelltettem az érdeklődésüket – mosolyogtam és halkan haladtam lefelé a lépcsőn. Leérve még mindig nem vettek észre, de látva, hogy némi elemózsiát akartak magukhoz venni, mielőtt jobb étket találtak volna, elvettem egy szép piros almát. A falnak dőltem és egy jó nagyot haraptam az almába, amire végre felfigyeltek. A kölyök lassított és a feje vörösbe borult. Alex csak felém sandítva lihegett hangosan. Haraptam még egyet és közeledtem feléjük.
– Na szép, mondhatom. Csak egy este volt és ti máris az asztalon döngetitek egymást. – Joshua mellett álltam meg és szabad kezemmel rásuhintottam finoman a fenekére. A fiú a szemét becsukva felnyögött és a farka már is mélyebben volt, amit persze Alex sem hagyhatott szó nélkül.
– Szólni akartunk, de olyan békésen aludtál. – mondta a srác és a kezemet az ütés nyomára téve gyúrogatni kezdtem. – Mi meg csak reggelizni jöttünk le, amikor…
Három ujjamat toltam fel neki, ami teljesen megérte, hallva a finom hümmögését.
– Igen. Össze akartunk ütni valami reggeli félét. De akkor… – az ujjazásom javított az istállófiú tempóján, így a férfi hangos nyögése megakadályozta, hogy végig mondja, de én tudtam a választ rá.
Lehúztam a nadrágomat és megfogva a már keményre faragott falloszomat húztam rajta egyet.
– Nem tudtál ellenállni Joshua farkának, mi? – engem nézett, de egyből a szerszámom töltötte be minden érdeklődését – Remélem az enyémnek sem fogsz.
Nem várva meg a választ felmásztam az asztalra és egyben Alexra is. A lábaim között a felsőteste hevert és finoman előre döntöttem magam, hogy a dákóm egyenesen a szájába lógjon. Nem kellett egy pillanatig sem kérlelni. Az ajkához érve azon nyomban kinyitotta és elnyelte.
– Oh! – máris a fejét kezdte emelgetni, de ezt látva gyorsan a segítségére siettem. – Hagyj segítsek.
Elkezdtem előre dönteni magamat és így merültem el önfeledten a házigazdám ajkai között. Közben Joshua visszatalált a ritmusához, de közben meglátott egy lehetőséget is. Nem csak, hogy Alex méz édes ajkai között volt a farkam, de még a fiú nyelve is a seggemben volt. A lyukam még ilyen finom nyalásokat soha nem kapott, mint most tőle. Kihúzta, aztán éreztem, hogy az egyik faromba bele is harapott. Hátra fordultam, mire bűnbánó mosollyal nyalta meg a szája szegletét. Szeret… – azaz – Imádlak titeket – gondoltam magamban, miközben két ilyen szexi hím között reggelizhettem. Legalábbis Alex, mert ő az egyetlen, akinek nagyjából minden lyuka tele volt.
– Ez a legjobb reggeli, amibe valaha is részt vettem. – adtam át sóhajok közepette, mert Joshua nyelve tényleg nagyon kívánatossá tette engem.
Sejtettem, hogy a többiek is ezt mondanák, ha nem lennének ennyire lefoglalva. Alex a farkammal és a sajátjával, amin most már egy kissé visszafogotabban mozgatta a kezét. Az istállófiú pedig nem hagyva abba a férfi döngetését egy percre sem, ahogy az én segglyukammal is alaposan megismerteti a nyelvét. A testem izzott és a levegő forróbbnak tűnt, mint bármikor körülöttünk. Habár a nyugat nem a hideg időről híres, akkor is reggelente jobb volt alaposan felöltözni, míg a nap nem jön fel. Most viszont más volt a helyzet, mert legszívesebben meztelenül mentem volna mindenhova, ha ez a kettő is velem tart bárhová is megyek, amíg csak élek. Ez lett volna maga az álom, illetve, hogy nem élvezek el rögvest Alex szájába. Nagyon jól csinálta. Nem beszélve a fiúról is, aki igen keményen megdolgoztatja a házigazdát. Még ha felette is voltam, éreztem, hogy milyen erősen vágja be neki a lomposát. A férfi nem is panaszkodott, főleg a későbbi esemény után, nem is akart volna. Mert bármennyire hajtottuk egymást előre, úgy Joshua lihegése, nyögései egyre hangzatosabbá váltak. Én pedig ezt hallva lassan lemásztam Alexről, aki közben minden részemet végig nyálazva intett rövid búcsút nekem.
– Hidd el nem megyek messzire. – álltam meg az asztal mellett amikor már a fiú mellett megállva simítottam végig a farkamon.
Mert keményen beindultam, látva, hogyan merül alá újra és újra a srác a férfiban.
– Reméltem is, hogy ezt mondod. Mert nagyon finom reggeli vagy Jack. – kacsintott rám Alex, én pedig nem tudva ellenállni megcsókoltam.
Jobb helyzetet nem is választhattam volna, mert ebben a pillanatban remegett meg Joshua teste és kiáltott fel.
– Oh anyám! El élvezzek! Oh Alex! – és igen, a házigazda sem tudta volna jobban magát kifejezni, kivéve mikor megharapta az ajkamat erősen, miközben a fiú ondója kezdte megtölteni a segglyukát.
Minden lökéssel jobban simult az ajkamhoz és még szenvedélyesebben adta vissza. Ha választhatnék egy pillanat közül, hogy melyiket éljem át újból és újból, akkor talán ez lenne az. Kettőjükkel. Örökké. Belenéztem a kék szemekbe és kiakartam mondani, hogy mit érzek és mennyit jelentenek nekem. De még nincs itt az idő – mondtam magamnak – vajon mikor leszek újra képes arra, hogy meg tegyem? Felpillantottam a kölyökre, aki még mindig benne volt. Nyomult előre, majd követve a példámat ő is ráhajolt. A szerszáma teljesen eltűnt Alexben, ahogy a nyelve is a szájában. Finoman végig simítottam az izzadt hátán, majd le a fenekéig. Akartam, de még mennyire, mégis most Alexnek tartogattam magam, aki most a mi reggelink. Oh a fenébe, annyira gyönyörűek. – néztem, ahogy Joshua a férfi testére keveredik és már rajta volt, miközben a farka még nagyban benne volt. Nem mozdult sokat a srác, de még így is eltudtam képzelni, milyen lehet össze dörgölőzni, csókolózni egy másikkal, míg a legmélyebb ponton érint. Fantasztikus érzés. Emlékszem az ágyban voltam. Ő felettem volt. Minden lökésétől a testem megremegett és szét akart törni, míg nem a csókjával visszahozott, újra összerakott. Akkoriban nem hittem volna, hogy úgy fogok nézni újra egy másik férfira, vagy az én esetemben kettőre, mint akkor rá. Csak ő volt nekem minden nap, míg nem el nem jött a holnap. Az istállófiú rám nézett és a kezemben szorongatott pulzáló dákóra, amitől máris éktelen nagy mosolyt terült szét a száján. A tekintettünk találkozott és én újra visszatértem közéjük, ahol végre újra biztonságban érezhettem magam.
– Azt hiszem még valaki nem egészen lakot jól.
– Jó szemed van fiam. – mondta Alex, miközben a kölyök leszállt róla és váratlanul elém térdelt.
– Csak egy nyalásra. – bólintottam és mint akkor a pajtában, újra felrémlett előttem remek szájtechnikája.
Hümmögtem és a testemet simogattam, míg a férfi mozdulatai magával ragadták a tekintetemet. Nézte, hogyan szop le engem Joshua, miközben a férfiasságát hevesen húzogatni kezdte. A másik kezével viszont az egyik mellbimbóját csipkedte. Szóval Alex egy kicsit szeret játszani, mert bizony én is – éreztem, hogy ha sokáig még így fog menni, akkor nem fog sok jutni a férfinak, de mielőtt még félbeszakíthattam volna az istállófiú felállt.
– Bocsi, elkapott a hév. -a gödröcskéit és a vöröséget látva az arcán nem tudva ellenállni megcsókoltam.
– Soha ne kérj bocsánatot, azért mert fantasztikusan szopsz Joshua. – még jobban elvörösödött, miközben felmászva az asztalra elhelyezkedtem Alex lábai között.
A vállamra tettem őket és finoman betoltam a farkamat a segglyukába.
– Ah! Oh! – lassan lélegzett, érezve, hogy most ez egy kicsit nagyobb lesz, mint a fiúé.
– Nyugi Alex! Hidd el hamarosan elmúlik és utána már csak élvezni fogod. – a fájdalom, ami eddig az arcán ki ült, úgy ahogy mondtam hamar elenyészett, miként elindultam felé.
– Oh! Igen! Ez… – mélyebbre kerültem benne – Csodálatos. – én meg folytattam tovább az alá merülésemet, míg a fiú az almámat megtalálva enni kezdte.
Közben is végig minket nézett. Nehéz volt nem ellenállni a kísértésnek, hogy teljesen benne ne legyek, mert a házigazdám lyuka, olyan szűknek bizonyult a farkam körül, mint még soha semmi. Segítve azért Joshua előbbi munkássága simábban tudtam mélyebbre hatolni. Még nekem is figyelnem kellett, hogy el ne veszek az érzésben. A teste minden lökésemre egyre jobban megnyílt, ahogy a férfi arca is. Alex az ajkát harapdálta és a keze megállás nélkül járt a farkán. Én vagyok a legszerencsésebb ember a világon – és mindenáron meg akartam kóstolni. Lassan elindultam lefelé, közben a falloszom kellő mélységek között mozgott benne.
– Megakarlak kóstolni. – súgtam neki – Felakarlak falni. – az ajkammal alaposan bejárva a kocka hasát és onnan felfelé minden részét, míg nem elértem a mellbimbójához.
– Ráadásul te vagy a desszert. – bekaptam és finoman szopni kezdtem.
Sóhajtozott. A testünk nem ért össze teljesen, de aztán elvéve a farkáról, a kezeit a hátamra tette és magára húzott. Teljesen benne voltam, ami elképesztő volt. Hangosan nyögött a fülembe, míg én azokat a pici mellbimbóit harapdáltam. A hasamhoz nyomódott keményen a férfiassága, ami minden súrlódással egyre erősebben pulzált. Ezt pedig Alex is megerősítette bennem.
– Elfogok menni! Jack! Oh… – a piros bimbóit hagyva felkúsztam a szájáig és ott a nyelvemmel elfojtottam a további nyögéseit.
Éreztem. Minden remegésén átvezető hullámát, ahogy a makkjából gyors folyamként lövell ki a testünk között a spermája. Csókolt. Visszacsókoltam. A lábait közben a seggemre kulcsolta. Már nem csak én hajtottam magam előre, hanem ő is engem. Joshua pedig csak figyelve mindezt már a csutkánál járt. Nem tudtam hova menni és másra gondolni, mint hogy most fogok Alexbe elélvezni. Semmi sem tarthatott vissza és a legszebb, hogy ő is ezt akarta.
– Élvezz belém te is Jack! Akarlak! – csak ennyi kellett, hogy megrázkódjak és a felkiáltsak.
– Igen! Oh! Alex! – aztán újra csókolózni kezdtünk, míg szép lassan én is megtöltöttem a már sokkalta kevésbé szűz seggét.
Nem tudom mennyi ideig feküdhettünk így együtt, de nem is számított, csak az, hogy életemben most másodszor érzem, hogy otthonra leltem valakivel, vagyis valakikkel. Joshua és Alex. A farkam még mindig kemény volt, amelyet Alex is érzett.
– Úgy látom nagyon is nagy hatással vagyok rád.
– Nem is próbálom tagadni. – és egy pár lökéssel a tudatára is hoztam ezt.
– Oh baszd meg Jack. Hatalmas vagy. – sóhajtozott nagyokat. – Imádlak. – mondta és a fiú közben felmászva az asztalra végignézett rajtunk.
– Jó kis reggeli? És most? – megcsókoltam, a férfi pedig a srác már kevésbé petyhüdt farkát ragadta meg.
– Most szépen kinyaljuk a ház urát. Alaposan. – és így is lett.
Lemásztam róla, de még ott tartva a fejünket felváltva dugtuk oda Alex segglyukához, hogy ott falatozhassunk. Meg kell hagyni isteni volt, amelyért egyikünk sem panaszkodhat.
– Oh! Ez nagyon jó srácok!
– Nagyon finom vagy Alex – merült még egyszer alá Joshua, én pedig elnézve a férfi elhűlt arckifejezését, tudtam, hogy megérte lejönnöm közéjük.
Egyben itt maradni velük.
– Jó étvágyat kívánok mindenkinek! – Marie hangja rázott vissza a valóságba és látva rajtam, hogy teljesen máshol jártam rákérdezett mosolyogva.
– Hol voltál cowboy?
– Sehol. Csak arra gondoltam, hogy milyen jó itt lenne köztettek. – Marie erre rátette a kezét az enyémre.
– Mi is örülünk, hogy itt vagy Jack. – végig néztem mindenkin és egyöntetűen bólogattak, meg mosolyogtam rám.
– Köszönöm! – már belekezdtünk volna az evésbe, amikor Marie mondata hirtelen megfagyasztotta körülöttem a levegőt.
Teljesen elment az étvágyam és reméltem, hogy az arcom nem árult el semmit a barátaimnak.
– A városban jártam és ott találkoztam egy seriffel, a neve Marcus és Reksonvillből jött. – a város és ez a név, hirtelen nem kaptam levegőt. – Nem igazán mondta meg, hogy mit akar, csak azt, hogy egy férfit keres, aki ugyanúgy, mint ő seriff. Valami baj van Reksonvillben és kell neki a segítsége.
A mondat végénél pedig Marie egyenesen rám nézett.
– Jártál már Recksonvillben Jack? – azt hittem képtelen vagyok megszólalni, de hála az égnek kitudtam nyögni egy szót.
– Nem. – vagy még egy párat. – Sajnos nem Marie.
Az asztal körül ezután nagy csend támadt. Csak a villák és kések zörgését lehetett hallani, míg Alex nem kérdezett a felesége útjáról. Ő meg persze örömmel neki kezdett, hogy enyhítse a váratlan és feszült csendet. Nem figyeltem, hogy miről beszélnek és senkire nem akartam ránézni sem. Gyorsan és kapkodva ettem, így mikor végeztem és megköszönve a vacsorát felmentem a szobámba megkönnyebbültem, de egyben elkezdtem félni. Persze, tudtam, hogy az este már nem olyan lesz, mint amilyet elterveztem.
Bármennyire is akartam azt hinni, hogy nem vették észre a változást rajtam, Joshua és Alex, ha tehették a szememet keresték az asztalnál. Nem hagyhattam, hogy lássák mennyire meg vagyok rémülve, mert a seriff, aki Recksonvillből jött, engem keres és vissza akar vinni. De én nem akarok soha többé visszatérni oda. Az ágyra vetettem magam és reméltem, hogy mindez, ha felébredek csak egy rossz álomnak fog tűnni.

Biszex sztori

Egy fülledt júniusi péntek estén a lányokkal úgy döntöttünk, lemegyünk kocsmázni. Öten voltunk, Zsanett kivételével mindannyian szinglik. Abban a reményben indultunk neki az éjszakának, hogy bepasizunk. Ez rajtam és természetesen Zsanin kívül mindenkinek sikerült. Míg a többiek lassacskán elszivárogtak a kocsmából, én őszintére ittam magam, és elárultam Zsaninak a titkomat, miszerint biszexuális vagyok, és mindig is ki szerettem volna próbálni egy lánnyal. Szegény, hosszas hallgatás után végre szóhoz jutott, és elmesélte, hogy van egy leszbikus barátnője, akivel pár napja szakított a csaja, és most igyekszik belefeledkezni a bulizásba és az egyéjszakás kalandokba. Kérdeztem mi a neve, de mielőtt válaszolhatott volna, mit hozott a sors? Ekkora véletlen a világon nincs. A Zsanett által emlegetett lány toppant be a kocsma ajtaján. Azaz dülöngélt. Roppant részeg volt. Kértem Zsanettet, hogy mutasson be neki. Nem kellett kétszer kérni, Zsanett abban a reményben, hogy így végre szabadulhat tőnünk, és mehet a pasijához, bemutatott a lánynak, Katinak.
Gyönyörű lány volt. Barn haja és kék szeme volt, fomás popsija. Rögtön beleszerettem. Nagyjából két óra hosszát ücsörögtünk a kocsmában. Megbeszéltünk, hogy majd bevezet a leszbi élet rejtelmeibe valamikor. Persze reménykedtem, hogy az a valamikor most lesz… Hazakísértem Katit az albérletébe. Váratlanul ért, hogy felhívott magához kávézni. Hmm. Hajnal háromkor kávézni. Érdekes… Természetesen belementem, sőt, roppant mód örültem a felvetésének.
A lakása pici volt, mindössze két szobával. Az egyik a nappali, a másik az ő szobája. Praktikusan volt berendezve. Ahogy szétnéztem a lakásban, kimentem hozzá a konyhába. Ő letámadott, vad csókcsatába kezdtünk. Olyan puhák voltak az ajkai. Arra gondoltam, vajon milyen érzés lenne, ha ezek az ajkak a puncimat csókolgatnák? Rögtön benedvesedtem a gondolattól. De még nem akartam azonnal a lényegre térni. Amúgy is leizzadtam és szerettem volna lezuhanyozni, mielőtt bármibe belefognánk. Kértem Katit, hogy mutassa meg merre van a fürdőszoba. Persze költői kérdés volt, hisz már a csók előtt szétnéztem a lakásban. Tehát bementem a fürdőbe. Szűkös volt. Hatalmas tükör a csap előtt, pici kád, mosógép. Levetkőztem. Végignéztem magamon a tükörben. Vékonyka testalkat, pici mellek. Szőke haj, barna szem. Kissé terpeszben álltam és az ujjaimat belemártottam a puncimba. Nedves volt és bizsergett. Az ujjaimmal köröztem párat a csiklómon, mely így megtelt vérrel. Szégyenlem a csiklómat. Mindig is szégyelltem. Izgatott állapotban kb 5 centisre megduzzad. Olyan, mint egy apró pénisz. Nem néztem magam tovább. Beszálltam a kádba. Másra sem tudtam gondolni, mint Katira. Annyira felizgatott a gondolata. Ahogy zuhanyoztam, nem bírtam megállni, hogy egy picit le ne üljek a kád peremére, szét ne tegyem a lábam. A puncimra irányítottam a vízsugarat. Elképzeltem, hogy Kati nyaldossa finom ajkaival. Olyan jól esett, ahogy a zuhanyrózsa körkörös táncot jár bizsergő csiklómon. Teljesen belefeledkeztem a masztizásba. Ahogy élvezkedek, egyszer csak nyílik a fürdőszoba ajtaja, és Kati lép be rajta. Én meg pont szemben ülök vele széttett lábaimmal, ahogy masztizok. Zavaromban összezártam a lábaimat, de ő megnyugtatot és kért, hogy folytassam. Levetkőzött, majd Beszállt ő is a kádba, és pont velem szemben ült le a peremre. Először kézzel izgatta a csiklóját, mely meglepetésemre még az enyémnél is nagyobbra duzzadt. Pár perc múlva felkelt és a kád fölötti polcról egy vibrátort vett le. Zavarba jöttem, még sosem használtam ilyen mütyűrt. Egyáltalán hogy nem vettem észre, hogy a polcon ott egy hatalmas rezgő szerszám? Nem hagyományos vibri volt ez. Volt egy része, ami a hüvelyb megy. Ez választott gyorsasággal tud rezegni meg forogni. A tövénél volt egy elágazás. Az elágazásom egy kisebb pöcök volt, ami választható fokozatú rezgéssel izgatta a csiklót.
Letérdelt elém terpeszbe, kivette a kezemből a zuhanyrózsát, és a saját puncijához tartotta. Lassan közelebb hajolt az ágyékomhoz és leheletkönnyű csókokkal közeledett a puncimhoz. Mikor elérte kéjvirágomat, lassú, gyengéd smárolásba kezdett vele. Megőrültem, kirázott a hideg. Lassan belémcsúsztatta a rezgő szerszámot. Először lassan ficánkolt bennem. Fulldokoltam az élvezetben, ahogy a vibrinegyszerre kényezteti a kéjbarlangomat és a csiklómat. A látvány is izgató volt, ahogy Kati ott térdel a puncimnál, és kéjesen vonaglik a zuhanyrózsa fölött. Egyre csak közeledtem a csúcshoz, ziháltam, mozgattam a csípőmet össze vissza. Előre, hátra, jobbra, balra. Nem bírtam uralkodni a testemen, de az utolsó pillanatban, még mielőtt elélvezhettem volna, Kati kivitte belőlem a vibrit, és leállította a zuhanyt. Kérdeztem, hogy ezt miért csinálta. A válasza az volt, hogy szeretne minden létező pózban a magáévá tenni. Tehát megtörölköztünk és bementünk a szobájába, a hatalmas francia ágyra. Kati előhozott egy dobozt. Mielőtt kinyitotta volna, magyarázkodásba kezdett. “Ne lepődj meg azon amit most mutatok, és ne is ijedj meg, de mivel jó ideje tudom már magamról, hogy leszbi vagyok, és ugyebár nekünk leszbikusoknak is szükségünk van a kielégülésre, ezért belefogtam egy gyűjtemény elkészítésébe.” Majd kinyototta a dobozt. Telis tele volt szexuális segédeszközökkel. Volt benne vibrátortól kezdve, a dildók sorozatán keresztül, a csikló pumpáig minden! Mondta, hogy válasszak nyugodtan játékszert, ő majd kényeztet vele. A szemem, egy hosszú, uborkaszerű, hajlékony vibrátorszerű tárgyon akadt meg. Elmagyarázta, hogy ez egy kétvégű vibrátor és hogy ezt legtöbbször olló pózban szokták használni. Ragaszkodtam hozzá, hogy próbáljuk ki. Kati beleegyezett. Hanyatt fektetett az ágyon, hogy mindenekelőtt kellő nedvességbe hozzon. Csókolgatta a puncimat, a csiklóm újra kezdett megdagadni. Féltem, hogy mit fog reagálni, ha meglátja, hogy milyen hatalmas. Ám meglepetésemre, pozitíz volt a reakciója. Mondta, hogy tetszik neki a peckem. Azt mondta ne szégyelljem. Nagyon zavarban voltam, el voltam vörösödve. Elővette a dobozból a csiklópumpát, és a csiklómra helyezte. Elkezdte pumpálni, amitől még hatalmasabb lett. Rettentően jó érzés volt ahogy a feszült a hatalmas szamócácskám. Mozgatta a csiklómon, leírhatatlanul élveztem. Mikor levette a pumpát, a csiklóm körülbelül 7 centis lehtett. Benyálazta, és új mozgatta rajta a mutató és hüvelyk ujját, mintha egy farkat akarna kiverni. Közben már szinte tocsogott a puncim a nedvességtől. Kati bevette hatalmasra duzzadt csiklómat a szájába, és leszopta, miközben ujjazta a puncimat. Nem bírtam visszafogni magamat, hangosan nyögdécseltem. Mikor már az egész puncim fénylett a nedvességtől, abbahagyta az orális kielégítésemet, és belémcsúsztatta a kétvégű farok egyik végét, olló pózba helyezkedtünk és eltűntette a kétvégű farok másik végét magában. Lassú fokozatra kapcsolta a rezgést, és elkezdtünk rajta föl-le csúszkálni. Fantasztikus érzés volt, ahogy minden mozdulatnál össze dörgölődtek hatalmas csiklóink. Kati elővett a dobozból egy fura szerkezetet. Egy bot volt, a végén hatalmas fehér bumszlival. Bekapcsolta, és az rezegni kezdett. Folytattuk az előbb megkezdett olló pózt, de mostmár úgy, hogy csiklónkat a bumszlifejű rezgő vibrátor választotta el egymástól. Megkérdezett, hogy szeretném-e, ha megdugna. Mondtam, hogy persze. Elővett egy felcsatolhatós műbránert. Hanyatt fektetett. A felcsatolhatós műbroki bugyi részébe belerakott egy kis csiklóvibrátort, így vette magára. Bekapcsolta a kis csiklóvibrit, közben belémnyomta a hatalmas műfarkat, a csiklómat mrg azzal a bumszlifejű vibrivel tovább izgatta. Éreztem, ahogy vibrál a peckemen, folyamatosan szűkül össze a hüvelyem. Egyre hangosabban nyögtem, egyre jobban ziháltam. Éreztem, hogy közeledek a csúcshoz. Egyre mélyebben karmolásztam Kati hátát. Kati egyre gyorsuló tempóban kefélte a puncimat. Hallottam, ahogy a puncikájánál ott rezeg az a kis játékocska. Az arcán egyre jobban látszott, hogy mar neki is közel van a gyönyör pillanata. Éreztem, hogy már nem bírom tovább. Hatalmasat nyögtem, körmönet beleeresztettem Kati hátába, végtagjaim megfeszültek, a hasam görcsbeugrott, a hüvelyem ritmikos lüktetésbe kezdett és a csiklóm össze vissza rángatózott az élvezettől. Amíg pihegtem a hatalmas orgazmus után, Kati tovább folytatta a megkefélésemet. Egyre csak gyorsított. Elkezdtem csókolgatni a nyakát, markolásztam a mellét, ahogy misszionárius pózban épp megrakott. Odanyúltam a puncijához, és éreztem, hogy ott rezeg a csiklójánál a pici vibrátor. Odanyomtam a puncijához jó erősem. Kati zihálás közepedte, egy nagy sikítás kkíséretében élvezett el. Az orgazmustól megfeszült és daraboltak lettek mozdulatai, majd fokozatosan lelassult, majd szép lassan abbahagyta. Még egy jó darabig smároltunk, de mivel már reggel hat óra volt, én felöltöztem és visszamentem a koliba. Megbeszéltünk, hogy még találkozunk és megismételjük a történteket, mert életünk legjobb szeretkezése volt az éjjeli. Ez így is lett. Még egy darabig összejárogattunk csak szex és más semmi alapon, de egy idő után mindkettőnknek lett komoly kapcsolata és ez a titkos viszony megszűnt közöttünk.

Köcsögati Dudarról

Kiss Attila vagyok azaz köcsögati dudarról, 29 éves, legalábbis 2017-ben. Olyan sok minden történt meg velem, hogy elhatároztam, megörökítem a szebb pillanatokat. 12 éves koromig tornáztam, aztán 17 éves koromig atletizáltam és azóta pedig focizom. Borzasztó jó a testfelépítésem, lányok-fiúk tekintete rendszeresen megakad rajtam, amire roppant büszke vagyok. Félreértés ne essen, nem vagyok szerelmes a testembe, csak tudom, hogy a sok sportnak a hatása látszik rajtam. Szép, tiszta arcom van, barna rövid hajam és barna, élénk szemem. Szép fogaim vannak, rettenetesen sokat mosolygok, nevetek, pozítív kisugárzásom, kedvességem, udvariasságom lebilincsel mindenkit. Tipikusan az vagyok, akivel szeretnek beszélgetni, akit szeretnek megérinteni, akivel szeretnek lenni. És ezzel bizony tisztában is vagyok.
Bár sok minden történt velem korábban is, de az első igazi élményemet jegyzem most le, ami 13 éves koromban történt. Tomboló nyári hőség, a strand helyett Gábor barátommal a házukat választottuk. Légkondi, kert fákkal, medence. Megvallom őszintén, hogy Gábor nővére is csábított, aki 15 éves és mindig kedves hozzám. És volt még egy idősebb testvérük Zolika (mindenki így hívja), aki szintén focizik és sokat segített már.
Szóval, mindhármukkal jóban vagyok. Ezen a délutánon fagyiztunk egyet, a fagyizóban találkoztunk pár dögös kislánnyal, alig ruhák voltak rajtuk, de az is sok volt. Flörtölgettünk, aztán otthagytuk őket és mentünk Gáborékhoz. Gábor a legjobb barátom, sokat nevetünk, megértjük egymást, sokszor szavak nélkül is. Megérkeztünk, bementünk az udvarra, megkerültük a házat és odaálltunk a medence mellé.
– Telót az asztalra – mondta Gábor.
És utána egymásra néztünk és egyszerre ruhában estünk bele a medencébe. A vizes ruha ránk tapadt, fröcsköltük egymást. Aztán próbáltuk levenni a vizes ruhákat, de az nem olyan könnyű. Én benyúltam Gábor pólója alá és úgy húztam fel azt, közben simogattam a bőrét. Gábor, ezt nem vette észre. Kiszabadítottam a tapadó póló fogságából. A rövidnadrágját is próbáltam lehúzni, de ahogy a fenekét megfogtam, a nadrág az alsóval együtt jött. Gábor elszégyellte magát és dobott egy hátast a vízben. Engem ez izgatott és nem engedtem el a nadrágját, hanem kibújtattam belőle a lábait. Gábor széles vigyorral ott hevert előttem pucéran.
– Van nálatok itthon valaki? – kérdeztem.
– Nyugi, senki, ne aggódj.
– Akkor segíts levetkőzni – és csábos mosollyal vártam az akciót.
Gábor odarepült, megforgatott párszor a vízben és egyszercsak a medence sarkában találtam magam. Arca az arcom előtt, a lábaim között térdelt. Néztünk egymás szemébe, vártam, hogy megcsókoljon. Már éreztem a leheletét, de mégse ért össze a szánk. Megfogta a derekam és ugyanúgy tapogatva a testemet húzta le a pólót rólam. Szóval, mégiscsak tudta, mit csinálok. Aztán közelebb jött, mellét a mellemre rakta és úgy nyúlt a fenekemhez. Tapogatta, majd benyúlt az alsónadrágomba, hogy lehúzza mindkettőt rólam. Állt a farkam, de az övé nem. Egyik kezével a nadrágomat húzta le, másikkal pedig egy pillanatra megfogta a farkamat, mintha véletlen lenne. Aztán elfordult és kimászott a medencéből. Egy fürdőlepedőben tért vissza, a másikat pedig széttárva tartotta nekem. Felálltam és beléptem.
– Áll a farkad – mondta nekem.
– Azért mert tetszik a segged – mondtam neki viccesen.
– Meg kellene szárítani a ruhákat.
– Kihalászom – és kiszedtem őket, majd a ruhaszárítókötélre felakasztottuk száradni. Délután 5 óra volt, mégis tűzött a nap, ezért leheveredtünk és napoztunk. Hasonfekve. Beszélgettünk a csajokról, hogy kit lehetne megrakni. Aztán hátunkra fordultunk, szemérmes dolgainkat eltakarva. És elszusszantunk. Arra riadtam, hogy egy felhő eltakarja a napot. És csak nem akar elmenni ez a felhő. Ahogy kinyitottam a szemem, Zolika állt velem szemben.
– Buzultatok srácok? – kérdezte.
– Nélküled nem kezdtük el – mondta Gábor. Ezen mindhárman nevettünk. Közben a ruhák is megszáradtak és fel tudtunk öltözni.
– Anyáék elmentek a Balatonra.
– Bogi is?
– Jaja …
– És kaját hagytak?
– Azt nem, de pénzt igen!
– Hurrá, akkor ma iszunk! – ez persze csak vicc volt, mindhárman sportemberek vagyunk, eszünkbe se jutna alkoholt inni. Rendeltünk 6 gyrost és jól megettük.
– Nálunk alszol Töki? – kérdezte Zolika. Ő így hívott és nem is zavart.
– Aludjak nálatok?
– Ááá elfelejtettem, hogy kisfiúknak nem lehet – mondta igencsak pajkosan Zolika.
– Tényleg, aludj már itt – mondta Gábor is.
– Oké, csak hazaszólok. – és így is lett. Telefonáltam, nem az első ilyen, úgyhogy meglepődés se volt. Reggel jelentkezzek be, ennyi volt a parancs.
Gáborral felmentünk xboxozni. Én nem szeretem az ilyen játékokat, de Gábor igen, szóval a barátság érdekében toltuk. Este 10 körül azt mondta Gábor, hogy feküdjünk le, mert ő álmos. Én nem voltam álmos, de legyen. Gábor elment zuhanyozni. Nekem pisilnem kellett, ezért az emeletről lebotorkáltam a földszinti mosdóba. De ott nem égett a villany. Ezért a folyosón égve hagytam és hagytam egy kis rést az ajtón legyen valami pici fény is. De abban a pillanatban nyílott is az ajtó. Zolika állt ott és belépett mellém.
– Töki, te is vizelsz vagy verni akarod?
– Csak pisilek – mondtam. Bal kezével átölelte a vállam, jobb kezével megpöckölte a mellbimbóm. Zolika is olyan volt, mint én. Jó volt vele lenni. Minden porcikám az kívánta, bárcsak szeretkeznénk. Bár pontosan nem is tudom, hogy ez mit jelent, de úgy hozzábújtam volna. Láttam már a farkát korábban is, hiszen a klubban már fürödtünk együtt, szóval az nem okozott meglepetést.
– Tartod a farkam? – kérdezte. Nem is válaszoltam, csak megfogtam.
– Nem kell kiverned, csak tartsad Töki, vizelni akarok! – valóban, úgy megfogtam, hogy már éppen arra gondoltam, hogy a számba veszem és mindent megcsinálok neki. Aztán végeztünk, kezet mostunk, a lépcsőn felfelé rávert a fenekemre és dobott egy puszit a levegőben felém, elkaptam és az arcomra tettem. Ezen is nevettünk.
Beléptem Gábor szobájába. Illatfelhő fogadott, ő pedig valami pornót nézett. Két koleszos fiúhoz érkezett egy lány, így ketten játszadoztak a lánnyal.
– Érdekel? – kérdezte Gábor.
– Persze! – mondtam és komolyan is gondoltam. A lány a szokásos dolgot csinálta, szopta az egyiket, miközben a másik dugta őt. Aztán bejött még egy fiú, felháborodott, hogy neki nem szóltak. Elkezdte fogdosni a lány melleit, aztán az egyik srác megmarkolta a farkát, elkezdte dugni a másik srácot. Néztem Gábort, teljesen fel volt izgulva markolta a tökét. Mondjuk az én farkam is állt. Megsimogattam a farkát, nagyon kemény volt.
– Kiverjük egymásnak? – kérdezte enyhén magas hangon. Alig vártam ezt a pillanatot, elkezdtem huzogatni a bőrt a kukiján és fél perc alatt elment. Néztem rá csodálkozva, ő meg azt mondta, hogy ez tök jó volt. Aztán elkezdte verni az enyémet. De nagyon ügyetlen volt, éreztem, hogy lassan ernyed a farkam.
– Gáborka, nyalogasd inkább vagy szopj le.
Bő nyállal vette körbe a farkam végét és bekapta. Na, éreztem, hogy mindjár a mennyországba lépek. Elkezdte nyalogatni, körbe-körbe, fel-le és időnként bekapta. Csodálatos volt! 4-5 perc után abbahagyta.
– Elfáradtam, folytassuk reggel – mondta az én szexpartnerem.
– Ne basszál fel, most nem hagyhatod abba. Szétdurranok. Légyszi légyszi.
– Álmos vagyok, aludjunk – azzal ő a fal felé fordult és fél percen belül el is aludt. Innentől kezdve félpercesnek hívom a fiút. Gondoltam, kimegyek a wc-re és rendbe teszem magam. Ahogy kiléptem a folyosóra, zenét hallottam és hogy Zolika énekel. Bekopogtam hozzá.
– Gyere – kiabált ki. Beléptem és észre sem vettem, hogy a dühtől könnyes a szemem. De Zolika észrevette. Leültetett az ágya szélére, simogatta a hátam. Én pedig megöleltem és elkezdtem zokogni. Olyan jó érzés volt hozzábújni, biztonságban éreztem magam. Egy trikó volt rajta én azt gyűrögettem. Aztán benyúltam a trikó alá és úgy pihentettem a kezem. Éreztem a tanácstalanságot rajta. Hihetetlenül forró volt az ő teste és az én testem is. Egyik kezével továbbra is a hátamat simogatta, másikkal pedig a combomat. Hirtelen beleültem az ölébe. Szemtől szembe néztünk egymással. Éreztem felálló farkát a fenekemen. Átöleltem a nyakát és számat a szájára helyeztem. Nem először csókolóztam, így tudtam hogy az ajakérintések, a nyelvjátékok milyen fontosak. Remegett a szám széle. Olyan finoman érintettük egymáshoz a szánkat. Közben lehúzta rólam a pólómat. Két kezével simogatta éhes testemet, a hátam, a mellem, a derekam, a fenekem. Felemelt és lehúzta rólam az alsónadrágot is. Emelgetett az ölében, hol hozzám ért a farka, hol nem. Fejemet hátrahajtottam, elkezdte csókolgatni a nyakamat, mellemet. Hátralöktem az ágyon. Karjait oldalra lökte és figyelte mire készülök. Próbáltam letépni róla a trikóját, de nem sikerült, ezen jót kuncogtunk. Ezért kibújt belőle. Megcsókoltam a száját, a két bimbóját, középen is, majd a köldök felett, aztán a köldök alatt. Aztán az alsóndarágon át a farkát. Olyan kemény volt, mint egy acélrúd. Aztán kibújtattam az alsóból, megmarkoltam és elkezdtem nyalogatni. Úgy, ahogy szerettem volna, hogy Gábor szopjon. Tűzforró és kőkemény volt. És egyre inkább szopni akartam. Azt akartam, hogy ennek sose legyen vége. Igazából nem is tudtam, hogy mit kellene még csinálnom.
– Nyálazd be – hörögte.
Folyattam a nyálam és ekkor félrehúzta a fejemet és az ágyékára ültetett. Megfogta a farkát és a fenekembe irányította. Először csak a lyukra helyezte. Mámor volt ez az érzés is. Aztán kicsit betolta, de ki is húzta. Aztán megint betolta, de mélyebben és megint kihúzta. Extázisban voltam már. Ez a játék ment pár percig, aztán megfogta két oldalról a testemet és elkezdett dugni. Ütemesen járt a teste, a farka, szinte elvesztettem a tudatomat, azt akartam, most haljak meg, mert ennél többre nincs szükségem. Nem tudom meddig csinálta, de egyszercsak megállt és elkezdte mozgatni az én testemet. És rájöttem arra, hogy én is tudok mozogni, előre-hátra, körkörösen, hol jobban beleültem, hol csak a farka hegyén. Néha felült és percekig csókolóztunk közben. Néha én borultam rá és csókoltam, fogaimmal téptem a száját, a bimbóit. Hol ő dugott, hol én lovagoltam rajta. És egyszercsak megfogta a farkam és elkezdte verni. Elképzelhetetlen állapotba kerültem. A hátsómban járt a farka, közben a farkam verte. Patakokban folyt a víz rólunk. A szemei kiakadtak, lövellte belém a forró spermáját, én sikoltottam egy nagyot, reméltük, hogy Gábor nem ébredt fel rá és a hasára, mellére élveztem. Szorosan átöleltük egymást. Ziháltunk. Nem is mondtunk semmit. Percekig öleltük egymást. Ránéztem az órára, hajnali hármat mutatott. Közösen lezuhanyoztunk, egymást szappanoztuk és egymásról le is mostuk a szappant, nagyon sokszor puszilgattuk, csókolgattuk egymást. Aztán Zolika a szobájába ment, én pedig Gáborhoz. Gábor békésen aludt, befeküdtem mellé, átöleltem és azonnal álomba zuhantam.
Reggel meg arra ébredtem, hogy áll a farkam és rohadt jó érzés. Gáborka teljesítette ígéretét és szopott. Úgy szopott, mint egy porszívó. Simogattam a fejét, ujjamat a szájába dugtam. És Gáborka is meglepett, mivel az ujját beledugta a fenekembe. Az az ujj pedig tudta mihez érjen. Pár perc múlva úgy elélveztem, hogy azt hittem kilövöm Gáborka szemét. Ő mit sem törődött ezzel, finoman nyalta a spermámat, körbe-körbe, hihetetlen mit éltem át, mikor a finom nyelvével kényeztetett.
– Ezt nem mondhatod el senkinek. Ha elmondod, kinyírlak – mondta Gáborka.
– Oké – mondtam én és szájon csókoltam.
– És ennyi volt. Nem folytatjuk, nem vagyok buzi, csak ki akartam próbálni – tette még hozzá.
– Ááá én se akarom folytatni – hazudtam neki – De ez nagyon jó volt! – közben a Zolikás szex jutott eszembe.
Lezuhanyoztunk, egymás után és lementünk reggelizni. Közben lestem mikor jön Zolika, de nem jött.
Megbeszéltük, hogy délután találkozunk és elköszöntünk egymástól. Én meg büszkén lépkedtem hazafelé, olyan más lett a világ, több lett a szín és mintha mindenki kacsintott volna rám …